Mindenki akit valaha szerettél, mindenki akivel valaha, valamilyen kapcsolatban voltál, minden kiskedvenc aki valaha is szeretett és viszont szeretted, minden barátod, minden ismerősöd… sőt, minden amit valaha is becsültél az életedben egy nap eltűnik.

Semmivé válik.

Megszűnik létezni.

Mindenki vagy kihal mellőled vagy elhagy.

Esetleg te leszel aki elhagyod őket.

Elköltöztök, különválik az utatok, családotok lesz és kevesebb majd még kevesebb idő jut a másikra.

Betegség lép közétek.

Mindent és mindenkit EL FOGSZ VESZÍTENI EGY NAPON!

És ez elkerülhetetlenül folytatódik, egészen addig a pontig amíg eljön az idő és te halsz meg korábban.

Megijedtél?

Én is.

De ne tedd.

Hiszen csak gondolj bele, minden… minden egyes ismeretségnek, kapcsolatnak, érintésnek, levegővételnek jelentősége van. Lehet, hogy valakivel csak egyszer találkoztok az életben de ennek hatására a másik mégsem lesz öngyilkos.

Lehet, hogy egy szívtelen idióta által bántalmazott, kidobott állatnak éppen te adsz egy szerető, új családot.

Lehet, hogy valakinek aki nagyon fontos számodra te leszel az aki utoljára a kezét/mancsát fogja, átöleli amikor menni kell.

Lehet, hogy egyszer majd mindenki megérti, hogy ha árt a másiknak, legyen az ember vagy állat, az az ő lelkéből is kivesz egy darabot.

Lehet, hogy csak éppen arra jársz és nem fordítod el a fejedet amikor valaki segítségre szorul.

Lehet meg kell tanulnunk többet adni, hogy tudjuk igazán értékelni amit kapunk, legyen az akár csak egy mosoly, egy jó szó, egy felkínált bevásárló kocsi, egy szívesen adott zsebkendő, darab kenyér…

Igen elgondolkodtam. Igen fájt.

Mint már oly sokszor eszembe jutott régmúlt emlékek kapcsán a világon a leggonoszabb kérdés…

Mi lett volna ha?

Ha a rák által marcangolt édesanyád kínok között odahív és te ahelyett, hogy gyáva szarként megfutamodsz megfogod a kezét még egyszer utoljára. (nem ez sajnos nem a galaxis őrzőinek kezdő jelenete ☹ )

Ha édesapáddal megértően bánsz és felfogod, hogy számára is nehéz az élet és ezért iszik.

Ha otthon vagy mikor összeesik és nem inkább a haveroddal beszélgetsz mert kurvára nincs kedved hazamenni hozzá.

Ha akkor megállsz és megvárod, hogy bekanyarodjon előtted jobbra az az Opeles hiába hiszed, hogy arra vár, hogy elhaladj mellette.

Ha a lányt akibe belezúgtál, rá tudod beszélni, hogy ne ugorjon ki a kurva nyolcadikról.

Ha a kutya fogai közül kimentett macskádat a szakítás után nem hagyod magára mint egy kibaszott plüssmackót a szeméttelepen.

Ha nem engedsz a gyengeségednek és mégsem fogadod vissza a ribancot.

Ha nem azt a kis nyomoronc fekete kutyát hozod ki az állatvédőktől.

Ha jobban odafigyelsz azokra akik a környezetedben vannak.

Ha nem engeded, hogy összeomoljon a házasságod.

Ha nem nézed meg azt a levelet amit a spam fiókba kaptál egy társkeresőről ahol talán egy alaklommal voltál.

Ha hagyod, hogy a mindennapi nehézségek a fejed fölé kerüljenek.

Akkor most nem az az ember volnál aki vagy, nem lenne meg az a szerető családod amire mindig is vágytál.

Nem úgy gondolkodnál min ahogyan azt teszed.

Te lennél TE de mégsem pontosan az a TE.

Valakinek az életébe belépsz, okkal, összekapcsolódik a sorsotok egy kis időre, vagy hosszabbra, majd csak remélheted, hogy egy jó lenyomatot hagysz a másik lelkében ami később a saját és mások javára is válik.