Egy emlék bukkant fel a facebookomon valamikor iszonyt régről amikor hatalmas röhögések közepette feltoltam egy posztot az akkori friss élményemről. Ilyen is van.

2017. Győr. Reumatológia. (Valamelyik nagyanyját kísértük az ex-feleségemnek.)

Megütötte a fülemet az alábbi beszélgetés két idősebb hölgy között.  (szeretném felhívni a figyelmet a kis nüanszokra amelyekkel operáltak a nénikék, mert oda kell figyelni, ha meg akarod érteni a lényeget…)

Nénike 1 arcán üdvözült mosoly terül el, mikor a mellette 10 perce helyet foglaló, hasonszőrű, mamácskára veti vizenyős tekintetét, majd megszólal, enyhén dobhártyarepesztő hangon.

• Jajjj aranyoskám, olyan ismerős az arcod.

Nénike numero dos (2), nem tudja hová tenni a hirtelen lábon kihordott agyérgörcsöt amit kapott és igaz csak kicsit rettegve de ránéz egyeskére, majd pár másodperc múlva felderül az arca.

• Igen kedveském, emlékszem mán tavaly együtt votunk, ugyanitt szeptemberben.
• Az biza aranyoskám, én meg májusban, há biztos akkor tanákoztunk.
• Biztos mer én is az alagsorban voltam.
• Akkor biztos akkor volt mer én meg a másodikon, jaj de jó, hogy látlak. �
• Képzeld most műtenek jobb oldali csípőprotézissel. :O

(A szike ugye már a múlté mert elavult.)

Ebben a pillanatban én kimentem rágyújtani mert önkéntelenül is felcsuklottam és jobb a békesség. �