Történt egyszer, hogy már Kiskunfélegyházáról „hazaköltözve” Egerbe, egy olyan magánvállalkozónál helyezkedtem el ahová busszal kellett kijárnom minden nap amit annyira nem csipáztam, így egy adandó alkalommal lecsaptam egy a főnököm által beszerzett versenybringára.

Már akkor sem voltam nádszál de azért még éppen hogy csak karcoltam a  100 kilót, mondjuk így is furán néztek rám az emberek mikor meglátták az indokolatlanul áramvonalasra pörköltdiétázott testemet a versenybicajon, de ez egy másik sztori.

Voltak viszont jelek. Alaphangon nem vetem el a paranormális dolgokat, főleg mert tapasztaltam is „furcsaságokat” életem során, de itt már az első út alkalmával szó szerint el kellett volna dobnom a drótszamarat.

Kezdődött azzal a  dolog, hogy Jani bá mikor átadta a bringát megjegyezte, hogy csak óvatosan…

Mire a felsége (eskü nem emlékszem perpillanat a nevére) megjegyezte, „-Nézd majd meg jövő ilyenkor, ha minden nap biciklivel jár. „

Bejött. Az első utam hazafelé vezetett amikor észrevettem, hogy 1, nem fog a fék… 2, csak úgy tudok kormányozni, hogy ha óvatosan bedőlök mert egy bizonyos pont után a kormány csak keresztbe fordult de a kerék maradt egyenesben…. Hatalmas szerencsém volt mert Mezőkövesd felől a dombról kellett lenavigálnom úgy hogy akkor tudtam csak  jógyerek fékkel (a hátsó kerékhez szorított cipőtalppal) megállni amikor már teleszart gatyával elhagytam a „gyogyós intézetet”, polgári nevén Mocsáry kastélyt amit, mentálisan alulfejlődötteknek rendeztek be.

Megjegyzem, a mai napig nem hiszem el, hogy megtettem azt az utat úgy, hogy nem ütöttek el, nem tanyáltam hatalmasat és nem mentem neki semminek sem. Felhívtam a főnökömet aki hozott pár szerszámot, és ott helyben megjavítottam annyira a bicajt, hogy haza tudjak „pöfögni” vele.

Nem haragudtam rá, hiszen ha egy csöpp eszem is lett volna akkor az első dolgom az, hogy átellenőrzöm a bicajt és már ott a műhelyben megjavítom. Nos nem volt ennyi eszem, viszont volt egy adrenalin flashem. Ezek után nagyjából eseménytelenül bringáztam őszig, majd ismét tavasztól amíg nyáron össze nem akadtam egy Opel Astra típusú autóval és annak ősz hajú sofőrjével. Igen elütöttek mint a szart…

Meló után elindultam hazafelé az addigra már fékkel, és üzembiztos kormánnyal feltuningolt csodabringávalés amikor elértem az első kereszteződést egy szürke Opel Maklár felől úgy vágott be elém mintha észre sem vett volna. Pedig azért nem elhanyagolható mozgó tereptárgy voltam.

A következő emlékem, hogy az autó elcsapat mellettem, majd jobbra indexel de a felezővonalra áll rá… aztán vár… lassítottam, intettem majd mivel még mindig nem mozdult így el akartam csapatni az autó mellett ami abban a pillanatban, hogy az anyós ülés mellé értem nagy gázzal megindult felém. Mivel sokat nem tudtam kezdeni a szituációval azon kívül, hogy ordítottam mint a sakál, hogy m…. (ez annyi akart lenni, hogy mit csinálsz te hülye!!!!) aztán pillanatnyi képszakadás és az érzés ahogy valami keményen a koponyámnak csapódik, majd vörös köd. Később mondta el egy ismerős aki ott állt a buszmegállóban, hogy egyrészt az emlékeim tiszták (mindjárt bővebben is leírom), másrészt a sofőr amikor észlelte, hogy valami nem stimmel (nebasz egy 100 kilós test éppen szarrá törte a kocsidat és átrepült az orrod előtt) fékezett, de még akkor is csúszott az autó vagy 3 métert… Azt hiszem ez azért sokat elárul. Amire emlékszem az kb ennyi, csatt,  puff ABÜDÖSKURVAANYÁD, és felpattantam feltéptem az ajtót majd lesokkoltam (valószínüleg megmentve magamat egy komolyabb testi sértés vádjától). A sofőr ugyanis egy bőven 50 fölötti, ősz hajú, jobb szemére láthatóan nagyon rosszul látó ember volt akinél olyan hangosan szólt a „tuc-tuc”, hogy ledöbbentem. Mondjuk ő is bár, akkor még nem tudtam miért? Megfordultam, megláttam a bicajt, felkaptam és bevágtam az árokba. Ekkor már lenyugodtam annyira, hogy felfogtam, fáj a fejem, a mellkasom, a lábam és mindkét karom.

Nemsokára megjöttek a mentők és a rendőrség is, viszont azt az arcot nem felejtem el amit a mentőorvos vágott amikor meglátott és azt mondta „- Nabazdmeg, érted amit mondok? Tudsz válaszolni?  Mondtam, hogy persze csak ne engedjék a közelembe azt a barmot aki elütött mert félek, hogy eltöröm valamijét. A továbbiakban alkoholszonda fújás mindkét oldalról majd sürgősségire szállítás közben telefonálás az akkori barátnőmmel aki azt hitte csak szivatom, aztán ő is ledöbbent amikor meglátott a sürgősségin. Lényeg a lényeg, 2,5 év bíróságra járkálás után nagy nehezen elismerte, hogy ő hibázott (elismertették vele), de én megjártam a SOTE-t, a Kenézy kórházat és 2 Orvosi igazságügyi szakértőt is. A bal szemem látó idegének 80%-a elhalt az ütközés következtében mikor átrepültem a motorháztető fölött és fejjel előre próbáltam az aszfalton keresztül eljutni Kínába. A bicaj kormánya csúnyán belenyomódott a szegycsontomba, a bal nagylábujjam eltört amikor beleakadtam a kocsi sárvédőjébe, és az arcom bal oldala 2 hónap alatt jött annyira rendbe, hogy vállalhatóan ki mertem menni az utcára. Ez volt az első autóbalesetem még ,messze az előtt, hogy megszereztem volna a jogsit és máris maradandó sérüléssel zártam a napot.