2020. jún 03.

A könyvek világa 7.

írta: DorkNet
A könyvek világa 7.

Takami Kósun

 

Takami Kósun egy rohadék.

Egy iszonyúan jó, nyomorult anyaszomorító, akinek az általam ismert egyetlen könyvét éppen annyira gyűlöltem mint amennyire szerettem.

Adva van egy könyv amelynek a címe Battle Royal amit úgy tudnék értelmesen lefordítani, hogy „Nemes ütközet”.

Mert valami agyament, elferdített logika szerint az egy nemes sport ha összedobunk egy rakat embert egy lakatlan helyen, a menekülés esélye nélkül, és a legváltozatosabb fegyvereket adjuk a kezükbe aztán hajrá amíg csak egy maradhat, az „fennkölt”. Nem találtam jobb szót erre de ha neked van javaslatod jelezd nyugodtan. És ha már a szadizmus kénköves, lószarral takarózó, 30 hetes áporodott lábszagot kölnivízként használó barlangi trolljával akadtunk össze akkor jegyezzük meg, hogy a „legváltozatosabb” fegyverek közé tartozik az étkezésre használt villa, a palack víz, a méreg, egy MAC10-es és rengeteg szúró-vágó, valamint egyéb lőfegyver, vagy egy bot. De kezdjük az elején.

 

Vagyon egy Koreára hajazó de erősen Japán beütéssel bíró ország ahol a mindenkori hatalom, kedvenc szórakozása, az hogy egy random kiválasztott (osztálykirándulás alkalmával a buszon elkábított és elrabolt)  kilencedikes osztályt élet-halál harcra kényszerítenek egy kiürített szigeten. A gyerekek (21 fiú és 21 lány) nem menekülhetnek, mert mindenki kap egy nyakörvet ami ha egy bizonyos zónán kívül kerül felrobban. A zóna kezdetben az egész szigetet magában foglalja, ami alól kivételt csak a kikötő és az iskola képez. A suliban van a főhadiszállása azon katonai operátoroknak akik az egész „játékot” irányítják és fel is veszik a történéseket, és ők gondoskodnak arról is, hogy az egyetlen túlélőt a nemzeti televízió is bemutathassa egyenes adásban. A sziget individuális szegmensekre van felosztva (mindenki kap egy térképet) és egyre rövidebb intervallumokban egy „random” zóna halálzónává avanzsál ahová ha bekerül vagy még inkább ott marad valaki az elveszti a fejét. Igen a hangsúly az ott marad kifejezésen van, hiszen ezek a halál zónák annyira random módon kerülnek kiválasztásra amennyire éppen kedve van a „tanárnak” ergo, ha valakik nem akarnak harcolni és esetleg csoportba tömörülnek azokat belehajszolják a harcba.  Az első halál az még a gyerekek tudtán kívül történik, ugyanis a katonák kivégzik azt a tanárt aki velük volt és ellenezte a „programba” kerülésüket.Másodjára egy lány hal meg aki a program vezetője szerint tiszteletlenül hangosan és sokat beszélt amikor nem kellett volna. Van egy death order videó ami a filmből ragad ki gyakorlatilag minden halált, sorrendben a bal oldalon jelezve az elkövetőt míg a jobb oldalon az áldozatot.Van két gyerek akik gyűjtik az áldozatokat. Az egyik Kirijama Kazuo aki egy baba korában fejsérülést szenvedett virtuóz zseni annyi szépséghibával, hogy számára a gyilkolás csak az adott pillanatban tapasztalt hangulatán múlik. És a másik aki kiemelkedik a pusztításban Szóma Micuko, aki egy gyermek prostituált/gyakorlott szadista gyilkos.

A teljes névsor:

 

A FIÚK

A LÁNYOK

Sorszám

Név

Sorszám

Név

1

Akamacu Josio

(赤松義生 Akamatsu Yoshio)

1

Inada Mizuho

(稲田瑞穂 Inada Mizuho)

2

Iidzsima Keita

(飯島敬太, Iijima Keita)

2

Ucumi Jukie

(内海幸枝, Utsumi Yukie)

3

Óki Tacumicsi

(大木立道 Ōki Tatsumichi)

3

Etó Megumi

(江藤 , Etō Megumi)

4

Oda Tosinori

(織田敏憲 Oda Toshinori)

4

Ogava Szakura

(小川さくら Ogawa Sakura)

5

Kavada Sógo

(川田章吾, Kawada Shōgo)

5

Kanai Izumi

(金井泉, Kanai Izumi)

6

Kirijama Kazuo

(桐山和雄, Kiriyama Kazuo)

6

Kitano Jukiko

7

Kuninobu Jositoki

(国信慶時, Kuninobu Yoshitoki)

7

Kuszaka Jumiko

8

Kuramoto Jódzsi

(倉元洋二, Kuramoto Yōji)

8

Kotohiki Kajoko

9

Kuronaga Hirosi

(黒長 Kuronaga Hiroshi)

9

Szakaki Júko

10

Szaszagava Rjúhei

(笹川竜平 Sasagawa Ryūhei)

10

Simizu Hirono

11

Szugimura Hiroki

(杉村 弘樹 Sugimura Hiroki)

11

Szóma Micuko

12

Szeto Jutaka

(瀬戸豊, Seto Yutaka)

12

Tanizava Haruka

13

Takigucsi Júicsiró

(滝口優一郎 Takiguchi Yūichirō)

13

Csigusza Takako

14

Cukioka Só

14

Tendó Majumi

15

Nanahara Súja

15

Nakagava Noriko

16

Niida Kazusi

16

Nakagava Juka

17

Numai Micuru

17

Noda Szatomi

18

Hatagami Tadakacu

18

Fudzsijosi Fumijo

19

Mimura Sindzsi

19

Macui Csiszato

20

Motobucsi Kjóicsi

20

Minami Kaori

21

Jamamoto Kazuhiko

21

Jahagi Josimi

 

 

Az író van annyira gátlástalan, hogy minden áldozatot jól megismertet az olvasóval. Elmeséli kibe szerelmes, milyen vágyak hajtják, mik a tervei a jövőre nézve, majd szépen egy aratásra használt sarlóval elmetszi a nyakát. Esetleg addig játszik egy lány csapat tagjaival míg az egyikük paranoiából megmérgezi az ételt mire ezt észlelve a többiek óhatatlanul lemészárolják őt és egymást is. Vagy szimplán csak elkalauzol minket egy tengerparti sziklához az osztály szerelmespárja címet kivívó Kazuhiko Yamamoto (fiúk 21) és Sakura Ogawa (lányok 4) szomorkás párbeszédét meghallgatni mielőtt leugranak mert nem akarják végignézni egymás halálát. Vannak karakterek akiket komolyan megkedvelsz, hiszen beleéled magadat a középsulis srácok tini életébe, és lesokkol amikor az is kínhalált hal akire még fogadtál is volna, hogy ő aztán biztosan túléli. Nem mellesleg a program lebonyolítása közben izzanak a telefonvonalak és megy a fogadás nagyban a kormány részéről abban reménykedve, hogy az fog majd nyerni aki a tavalyi játszmát is megnyerte  méghozzá úgy, hogy a saját barátnőjét gyilkolta meg. Ő Kavada Sógo aki feltűnően idősebb a többieknél, tele van sebekkel, senki nem bízik benne, és csak a véletlen valamint a sors ocsmány fintora révén került újra a kalapba. Persze ez nem így van ami ki is derül a regényből és az is, hogy ki lesz az a túlélő aki annak ellenére, hogy kis híján tésztaszűrővé mutálódik a nagy mennyiségű ólomnak hála amit belepumpálnak és kénytelen végig szenvedni gyakorlatilag az összes barátja, a majdnem szerelme, és a legjobb barátja véres pusztulását, mégsem kerül a tv képernyőjére, de menekülnie kell.

 

Oh honey, tramps like us

 

Baby, we were born to run

 

Come on with me, tramps like us

 

Baby, we were born to run

 

 

Szólj hozzá

omg kavada megumi battleroyal Takamikoshun nanahara souma mitsuko